Főoldal arrow Klíma Cikkek arrow Milyen klímát érdemes választani?
Milyen klímát érdemes választani?
klimaSzakembereink segítenek Önnek ingyenes felmérés keretében kiválasztani a legmegfelelőbb berendezést.klima
Nem mindegy, hogy a hűteni kívánt helységben milyen gépek üzemelnek, hűtőszekrény, számítógépek és egyéb olyan berendezések, amelyek működésük során hőt termelnek.
Emellett az is fontos, hogy hányan szoktak a helységben tartózkodni, hiszen az emberi  szervezet is folyamatosan hőt termel a környezetében.
Lényeges információ, hogy milyen fekvésű a ház, a nap mennyire éri a helységet, illetve az ablakok mérete, ami szintén komoly mértékben befolyásolja a tér hőmérsékletét.
Ezen információkat szakemebreink már pillanatok alatt fel tudják Önnél mérni, így elkerülhető az esetleges alul méretezés, vagy pedig pont az ellenkezője, hogy olyan készüléket válasszunk, aminek a teljesítménye túl magas a szükségletekhez képest, így lényegesen több energiát fog elhasználni, mint ami a helységben indokolt lenne.
A másik fontos szempont, hogy olcsó klímát válasszunk, vagy inkább a minőséget fizessük meg.
 Ez egyedi, hiszen ez is függ attól,  hogy kinek mi fontos. Inkább a kényelem, vagy inkább csak egy kicsit hűvösebbett szeretne. Kollegáink segíteni fognak Önnek, hogy megismerje ezeknek a feltétleknek megfelelő készülékek előnyeit és hátrányait, hogy a lehető legoptimálisabb készüléket tudják közösen kiválasztani.


Inverteres klíma
AJÁNDÉK ÁRON!
TEl: +36 30 299 19 19
WHIRLPOOL SPIW 412L INVERTERES SPLIT KLÍMA

WHIRLPOOL SPIW 412L
3,5kW-os Inverteres
HŰTŐ - FŰTŐ Splitklima
(Érdi telephelyünkön)
Raktárról azonnal
vagy Ingyenfutárral
csak bruttó 99.900.-Ft

MEGBÍZHATÓSÁG
és MINŐSÉG
TAKARÉKOSAN!
SAMSUNG AR12KSFHBWKNZE KLÍMA

SAMSUNG AR12KSFHBWKNZE
3,5kW-os Inverteres
HŰTŐ - FŰTŐ Splitklima
(Érdi telephelyünkön)
Raktárról azonnal
vagy Ingyenfutárral
csak bruttó 144.900.-Ft